ÁTE gólyabál 2022

Az Állatorvosi Egyetemmel való közreműködésünknek köszönhetően, ismét bizalmat szavaztak nekünk a szervezők, így mi kaptuk a megtisztelő lehetőséget (amit ezúton is köszönünk), hogy fotó-videó formájában megörökítsük az egyetem életének ezt a jeles napját, így pedig természetesen a szelfigépünk sem maradhatott otthon a 2022 es gólyabálon, így Photocorner „színekben” is tiszteletünket tettük 🙂

A gépet az egyetem aulájában helyeztük el, ami pont a nagy bálterembe vezető folyosón volt, így minden gólyabálra érkező fiatal már érkezéskor megszemlélte ezt az újdonságot a rendezvény életében 🙂
Volt aki azonnal kipróbálta a szelfigépet, és nagy örömmel nyugtázta, hogy ő volt az első aki kipróbálta a gépet, majd boldogan ment tovább a buliba kezében a képpel. 

Ahogy sorra érkeztek a vendégek, egyre többen és többen jöttek fotózkodni, minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az 5 órás rendelkezésre állás alatt, szinte végig tömött 10-20 fős sorok várakoztak, hogy elkészítsük nekik a képet a háttér előtt, ami később szép emléket nyújt majd nekik a 2022-es gólyabálról 🙂

Mindenki nagyon élvezte a fotóautómata jelenlétét, és a buli, valamint a programok között, sőt a programok alatt is sokan jöttek fotózkodni a géphez.

Mikor eljött az idő, hogy  összepakoljuk a gépet, a még álló háttér előtt is készültek a telefonos képek, illetve mi is szívesen készítettük a további fotókat fényképezőinkkel, mert alig alig tudtuk elhagyni a jó hangulatú helyszínt.

Megosztás

Facebook
error: Védett tartalom !!